A gyász és az elengedés
Az élet során mindannyian szembesülünk veszteségekkel: elveszíthetünk egy szeretett személyt, munkát, kapcsolatot, egészséget vagy akár egy álmot. Ilyenkor nagyon sokféle érzés kavarog bennünk, és néha nehéz megérteni, mi is zajlik bennünk. Elisabeth Kübler-Ross, svájci pszichiáter segített ezt jobban átlátni, amikor leírta a gyász öt szakaszát.
Nem mindenkinél jelenik meg mind az öt szakasz, és nem is feltétlenül ebben a sorrendben. Mégis segíthet, ha tudjuk, hogy amit érzünk, az normális, és mások is átmennek hasonlón.
1. Tagadás
"Ez nem történhet meg…"
Az első reakciónk gyakran az, hogy nem hisszük el, ami történt. Ez az agyunk védekező mechanizmusa – egy kis szünetet ad, hogy fel tudjuk fogni a sokkot.
2. Harag
"Miért pont velem?!"
Ahogy kezdjük elfogadni a valóságot, dühösek lehetünk. Haragudhatunk az orvosokra, Istenre, a világra vagy akár saját magunkra is. Fontos tudni, hogy ez az érzés is része a feldolgozásnak.
3. Alkudozás
"Bár csak még egy esélyt kapnék…"
Ebben a szakaszban próbáljuk "visszacsinálni" a történteket. Gondolatban egyezségeket kötünk: "Ha még egyszer beszélhetnék vele…", "Ha máshogy csináltam volna…"
4. Szomorúság, depresszió
"Nem tudom, hogyan tovább…"
Itt mély szomorúság jön elő, amikor rádöbbenünk, hogy a veszteség végleges. Ez lehet egy csendesebb, visszahúzódó időszak, amikor úgy érezzük, hogy semmi sem számít.
5. Elfogadás
"Ez megtörtént – és valahogy együtt tudok élni vele."
Ez nem azt jelenti, hogy minden rendben van, vagy hogy már nem fáj. Csak azt, hogy már nem harcolunk a valóság ellen, és lassan elkezdünk alkalmazkodni. Megtanulunk együtt élni a hiány érzésével.
Fontos tudni:
Nincs jó vagy rossz módja a gyásznak.
Nincs "határidő" – mindenki más tempóban dolgozza fel a veszteséget.
Segíthet, ha beszélünk róla valakivel: családtaggal, baráttal, vagy akár szakemberrel.
A gyász természetes része az életnek, mégis nehéz vele szembenézni. A legfontosabb, hogy engedjük meg magunknak, amit éppen érzünk, és legyünk türelmesek önmagunkhoz.